SZELLEMJÁRÁS MEGSZÜNTETÉSE


SZELLEMLEVÉTEL, SZELLEMELENGEDÉS


...SZELLEMEKRŐL ÁLTALÁBAN







Valós elmélet a szellemekről, Szellem elengedés tapasztalataink, mag a szellemlevétel:



Az emberi léleknek az elhalálozás után kb. 42. napja van arra, hogy visszatérjen a fényhazába, oda ahonnan mindannyian származunk. Ha ezt nem teszi meg mivel az életet teljességében nem értette meg akkor sajnos itt ragad a földközeli dimenzióban szellemként, kísértetként. Ebben a megrekedt létezésben energiára van szüksége. Ez a lélek tápláléka, amit élőktől tud elvenni.  lélek bolyongásával elkezdődnek a zavaró szellem történéseket, szellemjárások... és ugye még a nem hívő is halott már szellemekről.
A biztonságos szellemelengedés, szellemlevétel szertartásainkkal ezen esetekben tudunk segíteni!

A legnagyobb veszély akkor áll fenn, ha az élő ember aurájában megbújó elhalt lélek folyamatosan veszi el az energiát. Ekkor már megszállásról beszélünk, ami számos fizikai betegség és tünet, valamint mentális probléma okozója.

A konkrét fizikai helyhez kötődő szellemek mozgási ideje kimondottan az éjjeli órákra olyan este 9-től reggel 4 között jellemző. (tipikusan a nap hiányának órái). A helyiségben furcsa légáramlatok, megmozduló függöny és gyertyaláng, furcsa szagok érzékelhetőek. A kutyák és macskák kimondottan érzékenyek a szellemekre, tekintetükkel követik, melyből a külső szemlélő csak annyit lát, hogy nézi vagy követi a nagy semmit az állat és megugatja, megmorogja.

Az élő személy aurájában több holt lélek is megbújhat nem ritka a 10-20 szoros megszállás sem.



A megszálló szellem hasonló „alanyt” keres, mint Ő maga volt. Aki dohányos volt életében az olyan élő ember aurájában fog „tanyázni” aki csakugyan dohányos. Hasonlóan van ez az az alkohollal és más szenvedélyekkel is.

Számtalan szellemjárás esetben a szellemek csupán a figyelmet akarják felhívni, hogy adott esetben olyan szellemekről van szó, akik már megunták ezt a megrekedt létezést és jelezni kívánják, hogy bizony Ők továbbra is élnek/ léteznek… és bizony segítségre van szükségük. (volt már olyan esetünk ahol egy szellemidézés alkalmával szinte szó szerint hozzánk küldött egy élőt egy elhunyt édesapa szelleme)

Tudni kell a szellemekről, hogy ez Nekik egy megrekedt kellemetlen állapot. A fénybe segítésük a szellemlevétel vagy táltos szellem elengedés szertartás megváltást jelent számukra. Tesz említést a biblia szellemekről és ördögökről is!

A pszichiátriai intézményekben sok „beteg” valóban megszállástól szenved, és az orvosok mit sem tudnak a szellemekről.


A Szellem el nem távozásának okai, Szellemjárás okai:



• A fizikai test levetése után is kívánnak segédkezni az itt maradt élőnek (társnak, gyermeknek, unokának)


• Érzi a szellem, hogy mekkora űrt jelent halála az itt maradottaknak, és emiatt nem távozik a fénybe


• A holt lélek ragaszkodik a lakásához, házához, régi termőföldjéhez, gyümölcsöséhez, munkahelyéhez… de ugyanúgy ragaszkodhatnak fizikai testükhöz, amit eltemettek (mivel nem tudja elfogadni, hogy Ő már nem az a forma)


• Az igazságszolgáltatás is tipikus ok az itt ragadáshoz. Míg éltem tönkre tette az életemet. Így, hogy nincs félnivalóm, majd jól kitolok Vele.


• Amikor levetődik a test még a nem vallásosnak is eszébe jut Isten. Mégis lehet, hogy Isten létezik?…haj aj, és ha ez igaz akkor ugye nem is voltam valami jó ember (valamennyi vaj mindenki füle mögött van …ha vesszük a 10 parancsolatot akkor az alapján pláne senki sem menne a mennyországba) Azonban ezek a tanítások tévesek. Nincs bűn, amit el lehetne követni Isten akarata nélkül.


• A sokkszerűen elhunyt pl. balesetben elhaltak fel sem fogják, hogy meghaltak.


• A földközeli dimenzióban megrekedve a szellem bármit megtehet. Mások által másokhoz csatlakozva/megszállva olyan vágyakat elégíthet ki, amit élve nem mert, vagy a lehetősége nem volt adott. Gondolta, majd itt ezen vágyait kielégíti.


• A szellemidézés után is sok megkeresésünk van. Elmesélik, azóta vannak furcsa szellemjárás történések mióta az a „hülye” szellemidézést csinálták (utólag megbánta már a szellemidézést, de a szellem aki érkezett nem távozott el, ekkor már beszélhetünk nem kívánatos szellemekről)


A fizikai test megszállásának tünetei:



• Gyakori éjszakai rém álmok, álom és álmodás elhunyttal, halott rokonnal


• Ziláló légszomjra ébredés éjjel


• Túlzott fáradékonyság


• Ok nélküli növekedett ingerlékenység


• Hidegrázás, hidegérzet a szobában


• Idegen gondolatok sugallmak a fejben


• Idegen vagy furcsa szokások és viselkedési forma


• Megváltozott személyiség. Olyan mintha az ember nem Önmaga lenne. Erre jó a külső szemlélő, aki jobban észreveszi azt, hogy mekkorát is változott az illető. Vagy mondás, hogy olyan vagy, mint a nagyanyád…        


• Nemi identitás zavar, ami a személyt is megrémíti


• Elmaradó eredmények a tanulásban, munkában, párkapcsolatban


• Furcsán viselkednek a háziállatok (nem is ismeri fel a gazdit a kutya, vagy megharapja, nekimegy)


• Skizofrénia


• Depresszió


• Egyéb mentális betegségek


• Motiváltság hiánya


• A megszállottban lehet ismét felfedezni az elhunyt betegségét


• Hangok a fejben, melyek olykor utasító jellegűek


• Megmagyarázhatatlan belső félelmek


• Fülzúgás, fülcsengés


• Fejfájás, tipikusan migrénes


• "Családi" betegség megjelenése (ez vitte el a dédnagyapát, a nagyapát…és most Nálam is jelentkezik)

Megszabadított személy jellemzői a szellem elengedése szellemlevétel után:



• Ismét a régi énje van felül


• A szabadság kiterjedő érzése


• Ha fizikai tüneteit a megszállás okozta, akkor a problémák eltűnése


• Boldogságérzet, felüdülés


• Kusza rohangáló gondolatok megszűnése… elme lecsillapodás (nyugtatók mérséklése, elhagyása, ha eddig kellett)



Az ingatlan megszállásának a jelei és tünetei:




További több dolog, és érdekesség olvasható majd a sorok elolvasása után a házszentelés menüpont alatt is.

• Tárgyak vándorolása a lakásban (leesik, odébb kerül, elcsúszik, megreped)


• Magától kinyíló/becsukódó ajtók


• Azonosítatlan hangok (recsegés, mintha tolnák a szekrényt, kopogás, szuszogás)


• Kisgyermek jelzi, hogy a mama, aki meghalt ott van a szobában (könyörgöm, higgyünk a gyermeknek, nem hazudik a szellemekről, egy adott ideig Ők még látják ezt) Az elhunyt rokon lehet a rossz szándéka nélkül is energiát vesz el a kicsitől.    


• Háton, kézen felálló szőrzet


• Indokolatlan félelmek az ingatlanban


• Álomban megjelennek az elhunytak, akik vagy ismerősök, vagy nem (lehet, ha nem ismerős, akkor az előző tulaj a volt a háznak- szellemekről álmodni gyakori)


• Ébredésnél fáradtabbnak érzi magát az ember, mint amikor lefeküdt


• Hangulatingadozások… nem saját érzések és hangulatok jönnek át a szellemekről


• Légnyomás érzése (a fül erre a legérzékenyebb, olyan ez az érzés mintha magasabb lenne a nyomás egy egy helyiségben)


• Szellő érzete a csukott nyílászárók mellett


• Megégett bakelitre, vagy elektronikai eszközre (rövidzárra) jellemző szag


• Büdös lábszag (aminek nincs meg a forrása, a sokadik takarítás, fertőtlenítés után is jelen van)


• Égett bőrszagot lehet érezni (ha az elhunyt nem temetve lett, hanem hamvasztva)


• Billentyűzet klaviatúranyomkodás


• Füstszerű árnyak és jelenségek, szellemek látása teljes vagy részben (gyakori a láb nélküli, keze nincs, füle nincs megjelenések, -valami hiányzik a szellemekről -,világító szem, furcsa fények az alak körül)


• Valaki figyel érzés… ez sugárzik a szellemekről


• Egyes testrészek között érezhető hőmérséklet különbségek (egyik kéz hidegebb, mint a másik, talán fáj is… ekkor innen vesznek el energiát)


• Az ingatlanba költözés után a az új lakót ugyanaz a sors környékezi meg mint az előző tulajt.


Tisztított Ingatlan jellemzői, szellemjárás megszüntetése után:



További több dolog, és érdekesség olvasható majd a sorok elolvasása után a házszentelés menüpont alatt is.

• Kellemes tartózkodás az ingatlanban


• Az azonosítatlan rendellenességek már nincsenek jelen.


• Nagy változás az alvás minőségében



Mit kell tudni a szellemekről, hogy ne szálljanak meg minket:
Mit is szeretnek, mi jellemző a szellemekre:


Alacsony rezgésszám, ami folyamatos negatív hangulatot, gondolatokat jelent. Próbáljunk meg pozitívak lenni. Tehát a rosszkedv, a harag, a féltékenység, a gyűlölet könnyen átjárhatóvá teszik auránkat a szellemek részére.



Hogyan lehet védekezni:



A pozitív gondolkodással, és hozzá állással, ami magas rezgésszámot biztosít az auránknak és az jobban megvéd, mint egy páncél.



Szellemelengedés és szellem levétel szertartásunk:




Megszálló szellem eltávolítása az aurából:



A legfontosabb és a leghumánusabb dolog a szertartásainkban az, hogy a lelket nem csak leszedjük és elzavarjuk, hanem hazasegítsük a fényhazába. A szertartás lehetőséget biztosít egyfajta kommunikációra is a holt lélekkel.
A szertartásunk után a megkönnyebbült felszabadult érzet azonnal jelentkezik

Szellem elengedés menete: Kellemes meditatív állapot előidézése mellett teljesen fájdalommentes, időtartama kb. 30-40 perc.

Ingatlanok megtisztítása megszállóktól, a szellemjárás megszüntetése:



Valamennyi megszálló kísértet hazasegítése, az ingatlanból, tárgyakról.
További több dolog, és érdekesség olvasható majd a sorok elolvasása után a házszentelés menüpont alatt is.
Szertartásainkkal tudunk segíteni élő társainkon és nem beszélve a szellemekről, akik végképp megnyugvásra találhatnak.



Eseteket olvashatsz szellemekről, a szellemelengedés és szellemlevétel szertartásokról itt, valamint igaz történetek szellemekről is megtalálhatóak beszámolók.

Lesznek köztük olyanok is amik „hihetetlen történetek szellemekről " kategóriába sorolnál, de a hitelességét a dolgoknak mi biztosítjuk…ezek mind érdekességek a szellemekről.



Problémáiddal, kérdéseiddel bátran keress elérhetőségeink egyikén!



Vagy tedd felkérdéseidet a szellem elengedés szertartásokat illetően a kérdés válasz oldalon.

Mennyibe kerül a szellemelengedés szertartása, mennyibe kerül egy szellemelvétel menete?
Több fajta feladatmegoldás létezik, ettől függ a díjazás is, valamint ugye adományt akkor kérünk, ha sikeresek vagyunk, és a szellemelengedés jótékony hatásai érezhetőek. A szellemlevétel Budapest és az ország egész területén elérhető személyes megjelenéssel. Sajnos szellemelengedés tanfolyam nálunk nem megoldható.



A szellemekről tudnivalók, valamint szellemekről történetek röviden (avagy mindent a szellemekről):


Keringenek sokféle rémtörténetek szellemekről, vannak közte hamisak, de vannak igaz történetek szellemekről. Azt hogy melyiket hová sorolja az ember, az a hitétől függ. A hiteleség akkor jön meg, ha hasonló esetet olvashatunk, mint mondjuk, ami velünk is megtörtént.
A weboldalon is találhatóak szellemekről szóló könyvek, szellemekről szóló filmek, melyek hiteles orvosok, pszichiáterek beszámolóit tartalmazzák. Elmagyaráznak mindent, amit a szellemekről tudni kell.
Vannak linkelve a weboldalról dokumentumfilmek szellemekről, amik igyekeznek tudományos oldalról megközelíteni ezen asztrális lelkeket.
Több levelet kapunk melyhez csatolva vannak szellemekről képek, viszont nagyon kevés az, ami más számára bizonyítékot szolgáltatna. Amikor a szellemekről fotó készül, akkor a készítő tudja, hogy a kész képen mit is kell figyelni, ugyanakkor a szellemekről készült képek más számár semmit mondóak. Az amit a készítő megkívánt örökíteni az nem jól kivehető.
A weboldalon, több helyen részletezzük, hogy a szellemelengedés házilag nem igazán működő dolog. A szellemelengedés a házból szertartás fokozott odafigyelést követel meg.



Szellemekről szellemelengedés, szellemlevétel, igaz történtek szellemekről, a szellem elengedés


Keresés: Igaz történetek Szellemekről általában és a szellemelengedés / szellem elengedés, szellemlevétel technika/ A szellemelengedés és a szellemlevétel tömjén nélkül- valamint Igaz történetek szellemekről, valamint szellem elengedés .
szellemek.com
- Rólunk / kapcsolat-
- Miért Mi?-
- Szellemelengedés - JELEK-
- Szellemelengedés Távolról-
- Házszentelés-
- Ajándék, ha találkozunk-
- Mentális Betegség / szellemek-
- Ördögűzés -
- Fő oldal-
szellemek.com - Copyright      © 2010
- Személyes találkozás esetén távolságok Kazincbarcikától Magyarország területén / Magyarországon :-

Budapest, Budapesten 210 km
Debrecen, Debrecenben 140 km
Szeged, Szegeden 370 km
Miskolc, Miskolcon 25 km
Pécs, Pécsett 440 km
Győr, Győrött, Győrben 330 km
Nyíregyháza, Nyíregyházán 140 km
Kecskemét, Kecskeméten 290 km
Székesfehérvár, Székesfehérváron 280 km
Szombathely, Szombathelyen 440 km
Szolnok, Szolnokon 170 km
Tatabánya, Tatabányán 270 km
Kaposvár, Kaposváron 390 km
Érd, Érden  230 km
Veszprém, Veszprémben 330 km
Békéscsaba, Békéscsabán 270 km
Zalaegerszeg, Zalaegerszegen 440 km
Sopron, Sopronban 420 km
Eger, Egerben 60 km
Kazincbarcika, Kazincbarcikán 0 km
Nagykanizsa, Nagykanizsán 420 km

Útvonaltervezés a google segítségével

Ajánlott linkek innen: Kopogó szellemek lelkek, kísértetek. Átok, rontás és átoklevétel házilag? Démon és ördögűző tevékenység, avagy ördögűzés Magyarországon, harc az ördög, sátán, lucifer és démoni erőkkel. Házszentelés szelleműzés a megszállás és szellemjárás megszüntetése az ingatlanban. Ingyenes tanácsadás, ha szellem van a lakásban, keresd a szellemirtó látók ingyen történő kísértet és kísértetjárás témákbeli segítségadását. Távolról történő rontáslevétel otthon és szelleműző cselekedet. Exorcista és Exorcizmus - Biblia kapcsolata és a szentelés. Mentális betegségek, mint depresszió és skizofrénia, szellemet látó skizofrén. Kovács Magyar András Táltos tanfolyam.
- Megoldatlan megkereséseink -
- Bizonyíték, ha akarod –
- Kérdés / Válasz-
- Saját Esetleírásaink –
-Megkereséseink –
-Eddigi összes kérdés/válasz -